Általában hirtelen felindulásból sütök krumplis pogácsát, amikor már nagyon ennék valami sósat, vagy édeset. A gyerekeimnél is sikert ért el mindig, mert gyorsan kész van. Nem kell várni a kelesztésre, vagy lesni a sütőt, mikor lesz már kész. Más felől, aki édesen akarja enni, tesz rá lekvárt, aki meg sósan, az eszi magában. Most a húshoz akartam sült krumplit, és abból ugye sok kell. A férjecském meg inkább krumplipürét akart. Így az egyik fele lett püré, a másikból meg pogácsa.
Hozzávalók
1kg krumpli
30 dkg liszt
só
baracklekvár
olaj a sütéshez.
A krumplit megfőzzük sós vízben, majd jól összetörjük. Megvárjuk, amíg langyosra hűl. Ha melegen keverjük bele a lisztet sokat felvesz, és kemény lesz, ha viszont kihűl egészen, úgymond megmered, nem tudjuk jól elkeverni, rögös lesz. A langyos krumplihoz adjuk, a liszt felét, jól át gyúrjuk, majd, a másik felét is bele tesszük, lisztezett deszkára borítva még gyúrunk rajta, hogy szép sima legyen. 3-5 mm vastagra nyújtjuk, és pogácsa szaggatóval kiszúrjuk, vagy éles késsel kockára vágjuk. Bő, forró olajba arany barnára sütjük. Tálaláskor baracklekvárt adunk hozzá.
Hogy milyen állású lesz a pogácsa az is hangulatfüggő. Most nem volt kedvem szaggatáshoz, így csak felkockáztam. Ízre ugyan az, mintha kerek lenne. Nem csak barack, más lekvárt is adhatunk hozzá.
Jó sütögetést
Jó étvágyat