Katianyus süt-főz

Halászlé

                                    

 

A halászlé a legtöbb családban nem kerül sűrűn az asztalra, főleg ünnepi ételnek számít. A statisztikák szerint, kevés halat fogyasztunk, mi Magyarok, persze a horgászok ez alól kivételek. A kevés halfogyasztásnak az is lehet az oka, hogy nehéz beszerezni jó minőségű halat. Szinte minden család őriz egy tuti halászlé receptet. Én, anyukámtól tanultam. Halászlét, pontyból főzzük. Van, aki tesz bele más fajta halat is, főleg törpeharcsát. Ha, halat főzünk, fokozottan figyelni kell a gyerekekre, mert ők még nem tudják a szálkákat kiválogatni. A hal, gyorsan romlik, érdemes közvetlen főzés előtt megvásárolni, vagy gyorsan lefagyasztani. A tisztításnál, a pikkelyek eltávolítása mellett ügyelni kell a kopoltyúk tisztítására, és a keserű-fog eltávolítására.  A pontynak a torkában van egy kb. 5 Ft-os nagyságú, kb. 3-5 mm vastag kerek kinövés, az a keserű-fog. Halászlét, a ponty fejéből, farkából, és egy-két kisebb darab hal szeletből főzzük, amit majd át fogunk passzírozni, és csak utána tesszük bele a halszeleteket. Nekem, a fiúk, most halászlének való alapot hoztak, amibe volt két fej, meg három farok, és hat jó nagy halszelet is.

Hozzávaló

2kg ponty

1nagy vöröshagyma

1k zsír

1k őrölt pirospaprika

2 halászlé kocka

 

 

A halat, gondosan megtisztítjuk, feldaraboljuk. A hagymát felkockázzuk, és a kanál zsíron megpirítjuk. Mielőtt színt kapna, félre húzzuk az edényt, a hagymára tesszük a pirospaprikát /lehet erős is/ és beletesszük, a hal fejét, farkát, és egy-két kisebb haldarabot, a két halászlé kockát, felöntjük KB 3 liter vízzel, sózzuk, és visszatesszük a lángra. Gyönge tűzön, legalább két órát főzzük. Amikor a hal feje szétesik, a húsokat kiszedjük egy tálba, a nagyobb csontokat eltávolítjuk belőle, és tésztaszűrön, vagy paradicsom passzírozón átpasszírozzuk. Mindig teszünk a szűrőbe egy kis halhúst, és öntünk rá a léből, hogy könnyebben átmenjen. Arra ügyeljünk, a szálkák ne menjenek bele. Az így elkészített hallét, visszaöntjük a főzőedénybe, beletesszük a halszeleteket, ha kell, utána sózzuk, és bő fél óra alatt készre főzzük. Friss kenyérrel, vagy keskeny hosszú metélttel tálaljuk.

 

Sok más ételhez hasonlóan, a halászlé mellé is frissen gyúrt tésztát adunk. 3tojásból, és 30dkg lisztből tésztát gyúrunk. Kinyújtjuk, KB 1mm vékonyra, és keskeny 2mm csíkokat vágunk belőle, amit bő, sós vízbe kifőzünk. Ha a főző vízbe teszünk 2 kanál olajat, nem fog összeragadni a tészta. A halászléhez, külön tálba kínáljuk a tésztát.

   

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!